Házasodna a gazda - Nulláról kezdte válása után András gazda

Karancskeszi — A padlóról állt talpra az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának vőlegényjelöltje, Sípos András (48). Válása után ugyanis anyagilag és érzelmileg is teljesen lenullázódott. András gazda négy évvel ezelőtt, több mint húsz év házasság után vált el nejétől, aki három gyermeket szült neki. Az őszinte és nyíltszívű férfi akkor is igazi lovag volt: mindent odaadott volt nejének. Amiért addig dolgozott, amit felépített, azt mind átengedte. Szívét összetörték, anyagilag tönkrement, a műsor indulására azonban újra rendeződött az élete. Lelkileg megerősödött, létrehozta gazdaságát, arra azonban nem számított, hogy volt felesége csatába hívja őt a műsor miatt… Óriási botrány lett abból, hogy jelentkeztem a műsorba – kezdte András a Házasodna a gazda indulása előtt, amikor a Blikk látogatóba ment hozzá. Ekkor még nem is sejtette a férfi, mekkora női rohamra számíthat, hiszen a képernyőn még csak a bemutatkozó kisfilmjük futott. A volt feleségem eleinte egyáltalán nem támogatott ebben, szerintem azért, mert féltékeny lett amiatt, hogy majd körberajonganak a nők, akik közül többen hozzám is költöznek. Szerintem a büszkeség beszélt belőle. Mondhatom azt, háború dúlt köztünk, kemény csatákat vívtunk! Mostanra lehiggadt, megértette, hogy nekem is új életet kell kezdenem, és szeretnék boldog lenni! Nem tagadom, megviselt a válás, mert nem így terveztem az életemet. Ennyi idősen nehéz mindent a nulláról újrakezdeni, de most már nyitott vagyok, és izgalommal tölt el, milyen lesz a jövendőbeli párommal az élet! – mesélte a gazda, aki érzelmes férfinak tartja magát. Őt inkább a szív és a lélek érdekli, mintsem a pénz és a vagyon. Ezzel magyarázza azt is, hogy miért adta oda mindenét volt feleségének.
Kilátástalannak láttam az életemet, de ma már örülök, hogy így alakult minden. Nem könnyű a mindennapokban megbirkózni az anyagiakkal, mert több száz állatom van, amelyeknek nem mondhatom azt, hogy most nem kapnak enni, mert nincs rá pénzem. Úgy érzem, Isten velem volt és van, most már csak az kell, hogy megtaláljam azt a nőt, akivel le tudnám élni az életemet! – mesélte lelkesen András.