Házasodna a gazda - Tomi gazda házfelújítással készült a show-ra

Négy feleséget kereső gazda, tizenkét hölgy és megszámlálhatatlan mennyiségű állat – ez az RTL Klub Házasodna a gazda című műsora, amely szerda este startol a képernyőn! András, Bence, Tomi és Szilveszter gazda kapta a legtöbb levelet a jelentkező lányoktól, ezért ők azon szerencsések, akik szerepelhetnek a műsorban. Az ország különböző pontjain élő párt kereső férfiak alig várták, hogy megismerkedhessenek azzal a három arajelölttel, akiket magukhoz költöztethetnek, hogy aztán kiderüljön, köztük van-e az igazi. A sertéstenyésztő Tomi gazda például házfelújítással készült a műsorra. – Az egész nyaram erről szólt. Számoltam vissza a napokat, reménykedtem, hogy bekerülök a műsorba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen sok nő fantáziáját indítom be. Még a szobákat is kifestettem a tiszteletükre! – árulta el Tomi.
A nyolc hétig tartó műsor más, mint a többi, Rubin Kristóf, a produkció kreatív-főszerkesztője lapunknak elárulta: ők mennek a történet után, nem fordítva.
Sok mindenben különbözik a Házasodna a gazda a többi műsortól. Leginkább azt tudnám kiemelni, hogy míg máshol a szerkesztők kreálják az eseményeket, addig itt a civilekre van hagyva minden. Nem szervezünk nekik semmit, mi csak úgymond úszunk az árral.
Ma este Házasodna a gazda RTK KLUB.

Házasodna a gazda - Nézze meg a szerdán induló RTL-es valóságshow női szereplőit!

Október 31-én lesz a Házasodna a gazda első adása. A párkereső realityben, amely hetente egyszer, szerda esténként lesz képernyőn, vidéki férfiak keresik a szerelmet városi lányok körében. A produkció szerint ez nem egy hagyományos társkereső műsor, "hiszen a szerelmek nem egy mesterkélt világban, hanem a gazdák lakókörnyezetében alakulnak." A lányok, asszonyok közül négyet meg tudunk mutatni. A gazdák az első adásban hat-hat jelentkezővel randiznak, utána választanak, hárommal költöznek össze.
Kabán Melinda 21 éves főiskolai hallgató
 Kiss Viktória 30 éves könyvelő
 Vivert Szilvia 42 éves gyermekápoló
Koroknai Katalin 26 éves pénztáros
Sterda este Október 31-én lesz a Házasodna a gazda első adása.

Házadodna a gazda - Két hét múlva jön az RTL Klub új valóságshow-ja

Október 31-én kezd a Házasodna a gazda, utána hetente egy epizódot vetít a csatorna. Az első felhívó szpot még tavasszal ment, előbb földből, állattenyésztésből, mezőgazdaságból élő férfiakat keresett az RTL Klub. A jelölteket egy műsorban be is mutatták, nyáron a nőket szelektálták, elkezdődtek a forgatások - majd csend lett a műsor körül.
Az [origo] kérdésére a csatorna jelezte, hogy nincs elfeledve a romantikusnak szánt reality, október 31-én rajtol, utána pedig heti egy rész tempóval halad majd a sztori.
A tévétársaság egy két éve felvett párkereső valóságshow-t is felvett, az I Love Gjoni már megy is az RTL II-n. Hogy hol tart a szerelmetes lelkű Delhusa Gjon és háreme, arról itt olvashat I Love Gjoni.blogspot.com.

Házasodna a gazda - Lilu minden pillanatot megörökít kisfiának

Egy pillanatra sem feledkezik meg kisfiáról Lilu. Dávid számára még rengeteg újdonságot rejt a világ, és a Házasodna a gazda műsorvezetője, szeretne mindent megismertetni vele. Lilu bárhol jár, okostelefonjával igyekszik megörökíteni az összes érdekességet gyermekének. Lilu kisfia, mint minden óvodás, csodálkozva, érdeklődve figyeli a világ minden apró rezdülését. Dávid vérbeli pasiként rajong a hatalmas gépekért, autókért, és természetesen az állatokat is nagyon szereti. A műsorvezető okostelefonjával vagy tabletjével minden izgalmas pillanatot lencsevégre kap, ha éppen nem tarthat vele kisfia. Egy építkezés előtt elhaladva még a betonkeverőkre, markológépekre is felfigyel, de megörökíti az utcán szembejövő kiskutyákat is. Mostanában a Házasodna a gazda vidéki forgatásai során készít számtalan felvételt a környezetről, és az ott élő állatokról.
Minden reggel úgy indulok el otthonról, hogy Dávid megkér, fotózzam le, amit csak látok. Igyekszem eleget tenni a kérésének, így lefényképezek neki az állatoktól kezdve a szalmabálákon át mindent. Az állatkert látogatás amúgy is gyakori program nálunk, a traktorokért, markolókért és hasonló nagy gépekért pedig igazi pasiként, egyenesen rajong." – mondta el Lilu. Ha valami érdekes dolgot sikerül a távollétem során megörökítenem, a telefonomról egyből elküldöm e-mailben a férjemnek. Ő rögtön megmutatja Dávidnak, amikor pedig hazaérek, együtt is megnézegetjük a képeket és közben elmesélem neki, merre jártam. Ha valamit még nem ismer, igyekszem elmagyarázni, hogy mi az, és hogyan működik. Örülök, hogy meg tudom neki mutatni, mivel töltöm az időmet, amikor nem vele vagyok. Ma már bárhol könnyedén fotózok, és nagyon jó érzés visszanézni, merre járok és mit élek át nap mint nap." – tette hozzá a Házasodna a gazda RTL Klub csinos műsorvezetője.

Házasodna a gazda - Szellemeket űz a tévében a gazda

A TV2-n űzi a szellemeket Buda Tamás, az RTL Klub hamarosan induló, Házasodna a gazda című feleségkereső műsorának vőlegényjelöltje. Tamás – aki korábban katolikus pap volt – a csatorna segítségével akarta megtalálni az igazit, majd meglepő módon feltűnt a konkurenciánál az Aktív riportjában mint médium és szelleműző. Megtudtuk, noha az utóbbi pár hónapban nyolc gazdának kerestek hölgyeket – többek között neki is –, a műsorba mégis csak négyen kerülnek be. Tamást nem választották ki, a megállapodás azonban minden bizonnyal köti még az RTL Klubhoz. A csatornától azt a választ kaptuk, hogy mivel nem választották be a műsorba, nem követik szigorúan a lépéseit. (Blikk)

Házasodna a gazda RTL KLUB - Szilveszter gazda

Teljes név: Medvegy Szilveszter
Születési év: 1975. 07. 25.
Csillagjegy: Oroszlán
Születési hely: Szolnok
Családi állapot: egyedülálló
Hajszín: barna
Szemszín: barna
Súly: 96 kg
Magasság: 176 cm
Lakóhely: Tiszajenő
Foglalkozás: mezőgazdasági vállalkozó (növénytermesztés, állattenyésztés, erdőgazdálkodás)
Beszélt nyelvek: magyar
Gyerekek: nincs, de szeretnék egy kislányt és egy kisfiút
Dohányzik? igen
Fogyaszt alkoholt? igen, de ritkán
Sport: lovaglás, motorozás, quadozás
Otthon: csilli-villi
Étkezési szokások: sütés-főzés, nem eszem meg a bolti cuccokat, mert nem tudom, hogy mit eszem meg
Kedvenc étel: magyaros kaját szeretem, rántott húst, sertés bordát
Állatok: nagyon szeretem őket, főleg a kutyát, a lovat és a birkát
Humoros vagy inkább komoly természetű? vicces, nagyon szeretem az embereket szórakoztatni
Pontosság: időre érkezik mindig
Pénz, takarékosság: takarékosan beosztom, megdolgozom érte
Öltözködés: sportosan divatos
Társaság: közeli barátokkal szeretek lenni
Időbeosztás: spontán, ahogy jön
Munka: a munka az élete
Zene: magyar slágereket, meg a house zenét is szeretem
Mennyire fontos a zene? nagyon fontos a zene az életemben
Szabadidő: barátaimmal közös programokat szervezek, a Tiszán fürdünk, vízisíelünk, hajókázunk
Nyaralás: tengerpart, napozás
Kivel utazik? egyszer kettesben, másodszor barátokkal
Művészfilmek vagy Hollywood? Hollywood
Mivel tölti az estéit? változó
Milyen hölgyet keres? Az őszinte, talpraesett, okos, alkalmazkodó, és házias nőket kedvelem. Semmiképp se legyen öntörvényű. Külsőre ne legyen túl vékony, szeretem, ha egy nőn van mit fogni. A tekintet a legfontosabb számomra, a szeme sugározza, hogy becsületes ember.

Házasodna a gazda RTL KLUB - Tomi gazda

Teljes név: Kondricz Tamás
Születési év: 1980. 07. 30.
Csillagjegy: Oroszlán
Születési hely: Nagykanizsa
Családi állapot: nőtlen
Hajszín: szőkésbarna
Szemszín: kékeszöld
Súly: 74 kg
Magasság: 168 cm
Lakóhely: Belezna
Foglalkozás: mezőgazdasági vállalkozó (állattenyésztő/sertéstenyésztő)
Beszélt nyelvek: német, magyar
Gyerekek: nincs, de kettőt szeretne
Dohányzik? nem
Fogyaszt alkoholt? nem
Sport: napi sport a munkám
Otthon: rendezett
Étkezési szokások: otthon sütök-főzök
Kedvenc étel: pörkölt, hús hússal
Állatok: szeretem őket
Humoros vagy inkább komoly természetű? inkább vicces beállítottságú
Pontosság: inkább előbb érek oda
Pénz, takarékosság: takarékosan beosztom, spórolok
Öltözködés: divatosan, elegánsan
Társaság: inkább a család és közeli barátok
Időbeosztás: be van osztva
Munka: a munka az életem, a hobbim, szeretem csinálni
Zene: amik a rádióban mennek, mai slágerek, techno
Mennyire fontos a zene? folyamatosan szól a zene
Szabadidő: pihenek, alszom, számítógépezek, tévézek
Nyaralás: tengerpart, repülővel utazás
Kivel utazik? kettesben
Művészfilmek vagy Hollywood? Hollywood
Mivel tölti az estéit? otthon
Milyen hölgyet keres? 21 és 32 év közötti, csinos, jó megjelenésű, magas lányok jelentkezését várom. Nagyon fontos, hogy ne igyon alkoholt, ne dohányozzon, legyen családcentrikus, ragaszkodó, alkalmazkodó, aranyos, kedves. Fontos, hogy be tudjon illeszkedni az én világomba, és velem akarjon élni.

Házasodna a gazda RTL KLUB - Bence gazda

Teljes név: Kucsora Bence
Születési év: 1986. 10. 26.
Csillagjegy: Skorpió
Születési hely: Hódmezővásárhely
Családi állapot: egyedülálló
Hajszín: barna
Szemszín: barna
Súly: 94 kg
Magasság: 183 cm
Lakóhely: Hódmezővásárhely
Foglalkozás: gazdálkodó (mezőgazdasági és állattenyésztés)
Beszélt nyelvek: magyar
Gyerekek: még nincs, de szeretnék
Dohányzik? nem
Fogyaszt alkoholt? alkalmanként
Sport: lovaglás, box
Otthon: rend van
Étkezési szokások: ha van párom, akkor sütök-főzök, ha nincs, akkor étterembe megyek
Kedvenc étel: pörkölt
Állatok: szeretem őket
Humoros vagy inkább komoly természetű? vicces
Pontosság: kedvemtől függ, de egyébként pontos vagyok
Pénz, takarékosság: könnyen megy
Öltözködés: amikor kell, akkor divatos vagyok
Társaság: közeli barátokkal szeretek lenni
Időbeosztás: spontán
Munka: a munka az életem
Zene: mindenfélét szeretek
Mennyire fontos a zene? nagyon szeretem a zenét, legalább 30%-ot dob a hangulatomon
Szabadidő: azokkal töltöm, akiket szeretek
Nyaralás: lehet tengerpart is, kirándulás is, enyhe hiperaktivitásban szenvedek
Kivel utazik? kettesben, romantikusan
Művészfilmek vagy Hollywood? az összeset megnézem
Mivel tölti az estéit? amíg nincs barátnőm, addig programokat szervezek
Milyen hölgyet keres? A fekete hajú, sportos lányok tetszenek, de a lényeg, hogy alacsonyabb legyen nálam. A belső tulajdonságok is fontosak számomra, legyen vagány, talpraesett, ugyanakkor jólelkű és érzelmes. Nem szeretem a „panel lányokat”, akik elkényeztettek és nagyképűek. Szeretem én hordani a nadrágot.

Házasodna a gazda RTL KLUB - András gazda

Teljes név: Sípos András
Születési év: 1964. 10. 19.
Csillagjegy: Mérleg
Születési hely: Salgótarján
Családi állapot: elvált
Hajszín: barna
Szemszín: barna
Súly: 83 kg
Magasság: 175 cm
Lakóhely: Karancskeszi
Foglalkozás: gazda (állattartás, erdőgazdálkodás)
Beszélt nyelvek: magyar
Gyerekek: 2 lány, egy 26 éves és egy 25 éves, egy 18 éves fiú és egy 18 éves nevelt fiú
Dohányzik? nem
Fogyaszt alkoholt? nem
Sport: nem sportolok, csak a fákat és a vasvillát emelgetem
Otthon: szeretem a rendet
Étkezési szokások: nem járok étterembe, én főzök
Kedvenc étel: vad pörkölt
Állatok: imádok minden háziállatot
Humoros vagy inkább komoly természetű? vicces
Pontosság: 90 százalékban pontos vagyok
Pénz, takarékosság: könnyen jön, könnyen megy, de próbálok spórolni
Öltözködés: szeretek divatosan öltözködni
Társaság: most már csak a közeli barátokat szeretem
Időbeosztás: spontán vagyok
Munka: a munka az életem
Zene: mindefajta zenét szeretek
Mennyire fontos a zene? az életem egyik része
Szabadidő: nem nagyon van szabadidőm, de ha van, akkor a testvéreimhez megyek
Nyaralás: hátizsák, kirándulás
Kivel utazik? inkább kettesben, de szóba jöhet a nagyon közeli barát is
Művészfilmek vagy Hollywood? Hollywood
Mivel tölti az estéit? otthon vagyok
Milyen hölgyet keres? Nem számít a hajszín, de tetszik a göndör haj. Szeretem a nagy szemeket, ne legyen magasabb 170 cm-nél. Belső tulajdonságait nézve legyen családcentrikus, csendes, mosolygós, vidám természetű. Szeresse a zenét, az állatokat, a természetet. Jó, ha házias, de semmiképp sem szeretnék olyan nőt, akinek takarítási mániája van.

Házasodna a gazda - Ők az RTL Klub szerencsés gazdái

Eldőlt, ki az a négy férfi, akik a Házasodna a gazda című RTL-es műsor szereplői lesznek. Bencéről, Tamásról, Szilveszterről és Andrásról bővebben a Story magazin legfrissebb számában olvashatnak. Olyan hölgyet keresnek, aki nem csupán odaadó feleség tud lenni, de rajong a vidéki életformáért is, és elfogadja, hogy egy gazdának bizony a föld a mindene.
Medvegy Szilveszter már gyereket szeretne, míg Sipos András abban bízik, hogy közel az ötvenhez is meg lehet találni az igazit. Kucsora Bence a legfiatalabb a négy gazda közül, de pontosan tudja, milyen feleséget akar. Kondricz Tamás szívét az a nő hódíthatja meg legkönnyebben, aki szereti a vidéki életet.

Házasodna a gazda - Négy gazda keresheti tovább a szerelmet az RTK KlUB-on

Szilveszter, András, Bence és Tomi lesznek a Házasodna a gazda című produkció főhősei, de a műsor készítői nem feledkeznek meg a másik négy szerelemre éhes gazdáról sem. Bár az ő életüket nem fogják minden percben kamerák követni, természetesen József, Ottó, Rolf és Tamás is megkapják azoknak a feleségjelölteknek az elérhetőségeit, akik érdeklődtek irántuk a jelentkezési időszak alatt.

Házasodna a gazda - Nyolcból csak négy gazda maradt az RTL Klubnál

Herman Péter, a Házasodna a gazda kreatív producere az [origo]-nak elmondta, hogy megvan a párkereső valóságshow négy főszereplője, velük már dolgozik is a stáb.
A Házasodna a gazda című párkereső műsor kreatív producere kérdésünkre elárulta, hogy már elindult a forgatás azzal a négy férfival, akik iránt a legnagyobb érdeklődés mutatkozott. "Még az Eb-döntőnél is többen nézték a casting-epizódot, amely arra szolgált, hogy a tévéző nők eldönthessék, rokonszenves-e nekik valamelyik az általunk bemutatott nyolc férfiból. Őket egy hónapon át rengeteg levéllel bombázták, de a szabály szerint csak azok lesznek a főszereplők, akik a legtöbb nőtől kaptak visszajelzést. A másik négy férfi már nem lesz adásban, de ők is megkapták az összes levelet, így forgatáson kívül megtalálhatják párjukat" - tette hozzá. Herman elmondta, hogy a 36 éves tiszajenői Medvegy Szilveszter (a képen) biztosan szereplő lesz, ő növénytermesztéssel, erdőgazdasággal, fafeldolgozással, állattenyésztéssel foglalkozik. "Nagyon szeretek lovagolni, sok időt töltök a kedvenc lovammal, Csillaggal, vagy a motorom nyergébe pattanok és azzal járom a vidéket. A legtöbb szabadidőmet azonban a földeken töltöm, mert ott minden feszültségem le tudom vezetni" - áll a róla kiadott sajtóanyagokban.

Házasodna a gazda RTL KLUB - Férfiaknak segít megtalálni a boldogságot Lilu

Lilu új műsorával segít, hogy másokra is rátaláljon a szerelem.
A Házasodna a gazda című műsor mennyiben tér el azoktól a műsoroktól amiket eddig vezettél?
Teljesen más, már csak azért is, mert ilyen műsor először lesz látható Magyarországon. Olyan férfiak jelentkeztek, akik meg akarják találni a boldogságot, a szerelmet. Ebben talán én is tudok nekik segíteni, és már az is megható volt, ahogy megnyíltak előttem az első találkozásunkkor. Ráadásul gyönyörű vidékeken élnek mind, a forgatások ezért is nagyon kellemesek voltak.
Rengeteget dolgozol, azért egy kis pihenésre is tudsz időt szakítani a nyáron?
Természetesen, hiszen a családom, a férjem és Dávid fiunk is nagyon vágynak a közös együttlétre.
Az eddigi műsoraid közül melyiket szeretted a legjobban csinálni, hol tudtál a legjobban kiteljesedni?
Ez ugyanolyan, mint amikor megkérdezik egy anyától, melyik gyerekét szereti a legjobban. Én sem tudnék egyet kiválasztani, hiszen mindegyiket másért szerettem. A ValóVilággal mutatkoztam be a nézőknek. A Reggeli-Csak Csajokban egészen más körülmények között lehet több témáról, neves szakemberekkel, civilekkel beszélgetni. De hosszú is lenne felsorolni az összes műsort, amelyben volt szerencsém dolgozni.

Házasodna a gazda - Micsoda férfi! Az RTL Klub ezzel a sármos pasival erősít

Kucsora Bence az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának legfiatalabb szereplője.Kucsora Bence az RTL Klub őszi szuperprodukciója, a Házasodna a gazda című párkereső műsor legfiatalabb és sokak szerint a legsármosabb szereplője. A 25 éves, hódmezővásárhelyi férfit elnézve meglepő, hogy nem könnyen talál magának párt.
- Nő még akadna, de normális, értékes nő már nem annyira, ezért bízom benne, hogy ez a műsor segít abban, hogy olyanokat ismerhessek meg, akik a hosszútávú kapcsolatokban hisznek. Kalandokból már elég volt - árulta el Kucsora Bence.
Attól nem tart, hogy a műsorba jelentkező nők a rivaldafényben más arcukat mutatják, mint a hétköznapokon, mert ő hagy időt az ismerkedésre, és nem egy perc alatt lesz szerelmes.
- Eddig egyetlen alkalommal udvarolhattam egy nőnek, pedig szeretek imponálni, lenyűgözni a másikat. Bízom benne, hogy most nagyobb kihívásnak leszek kitéve - mondta reménykedve. A jóvágású, daliás termetű fiatalember nem bánta meg, hogy a családi vállalkozásban kezdett dolgozni, hiszen azzal foglalkozik, amit szeret.

Házasodna a gazda - Hozományvadászok lesnek az RTL gazdájára

Bár a jóképű lótenyésztő még a harmincat sem töltötte be, három éven belül családot szeretne alapítani.
Nagy reményekkel vág neki a Házasodna a gazda című műsornak Bence gazda, aki reméli, hogy végre megtalálja az igazit. Bár a lótenyésztéssel foglalkozó fiatalember még csak a huszonhatodik életévét tapossa, komoly élettapasztalattal rendelkezik. „Nem csalódtam sokat, talán inkább egyszer, de akkor hatalmasat” – mesélte a hódmezővásárhelyi fiatalember, aki előző kapcsolatában is látta az esélyt a házasságra.
Ám a dolgok végül nem úgy alakultak, ahogy azt ő képzelte. A gazda ennek ellenére reménykedik, hogy ezúttal megtalálja szíve választottját.
„Nem várom el tőle, hogy egyből idejöjjön és lapátoljon vagy dolgozzon. Próbáljon meg segíteni, többet nem kérek” – mondta Bence, akinél esélyes sincs a hozományvadászoknak.
„Azonnal megérzem, ha erről van szó. Szerintem az első perctől kezdve tudni fogom, hogy számíthatok-e az ilyen szándékra, vagy sem” – nyilatkozta a fiatalember, akinek komolyak a szándékai. „Három éven belül szeretnék gyereket, de először egy normális kapcsolatot” – árulta el legfőbb vágyát a Házasodna a gazda szereplője.