Házasodna a gazda - Hozományvadászok lesnek az RTL gazdájára

Bár a jóképű lótenyésztő még a harmincat sem töltötte be, három éven belül családot szeretne alapítani.
Nagy reményekkel vág neki a Házasodna a gazda című műsornak Bence gazda, aki reméli, hogy végre megtalálja az igazit. Bár a lótenyésztéssel foglalkozó fiatalember még csak a huszonhatodik életévét tapossa, komoly élettapasztalattal rendelkezik. „Nem csalódtam sokat, talán inkább egyszer, de akkor hatalmasat” – mesélte a hódmezővásárhelyi fiatalember, aki előző kapcsolatában is látta az esélyt a házasságra.
Ám a dolgok végül nem úgy alakultak, ahogy azt ő képzelte. A gazda ennek ellenére reménykedik, hogy ezúttal megtalálja szíve választottját.
„Nem várom el tőle, hogy egyből idejöjjön és lapátoljon vagy dolgozzon. Próbáljon meg segíteni, többet nem kérek” – mondta Bence, akinél esélyes sincs a hozományvadászoknak.
„Azonnal megérzem, ha erről van szó. Szerintem az első perctől kezdve tudni fogom, hogy számíthatok-e az ilyen szándékra, vagy sem” – nyilatkozta a fiatalember, akinek komolyak a szándékai. „Három éven belül szeretnék gyereket, de először egy normális kapcsolatot” – árulta el legfőbb vágyát a Házasodna a gazda szereplője.