Házasodna a gazda - Már várják a hölgyek jelentkezését a gazdák


A Házasodna a gazda első adásában Lilu bejárta az országot, hogy bemutassa a nézőknek azt a nyolc férfit, akik szívesen megosztanák otthonukat és életüket egy igazi nővel, aki társuk lehetne a sírig. A gazdák már várják a hölgyek jelentkezését!
Nyolc gazda szívében él a remény, hogy idén ősszel rátalál a szerelem, de mielőtt még elkezdhetnének válogatni a feleség-jelöltek között, saját birtokukon fogadták Lilut, hogy bemutassák a gazdaságukat és elmondják, miért nem találtak még asszonyt a házhoz?
Lilu elsőként Tiszajenőre utazott Medvegy Szilveszterhez, a 36 éves megbecsült, módos nagygazdához, akinek egész életét a gazdaság tölti ki. Szilveszter gazda egy napot sem bírna ki anélkül, hogy ne etesse állatait, vagy ne menjen ki az erdőbe dolgozni, segítséget nem fogad el senkitől. Eddig nem volt ideje saját magára és arra, hogy társat találjon, most már azonban mindene megvan a családalapításhoz. Korábbi kapcsolatai alatt nagy csalódások érték, amelyek mély sebeket ejtettek rajta. Ezek után már nagyon vigyázott, hogy ne élje át újra a korábban tapasztalt szenvedéseket, de talán túlságosan is távol tartotta magát az érzésektől. Olyan nőre vágyik, aki megérti, hogy számára a föld jelenti az életet, a szórakozást, és a boldogságot. Ha úgy érzi, Szilveszter lehet a nagy Ő, jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/szilveszter oldalon!
Buda Tamás Gábor bizonyos szempontból többet, más szemszögből nézve viszont kevesebbet tud az emberi lélekről, mint mások. A 40 éves Tamás gazda lelki pásztorként kezdte pályáját, 5 évvel ezelőtt azonban letette a reverendát, mert úgy érezte, ő is át akarja élni azokat az érzelmeket, amelyeket lelkészként csak távolról figyelhetett. Ma már azzal foglalkozik, ami valóban örömet szerez neki, állatot tenyészt, növényt termeszt, már csak az igaz szerelem hiányzik az életéből. Egyszer már volt szerelmes, de mivel nem tudta átadni magát az őt megrohamozó érzelmeknek, a kapcsolat szakítással végződött. Úgy érzi, ma már nem lenne ilyen problémája, ha megtalálná az igazi nőt. Tamás gazda lehet a nagy szerelem? Ha igen, jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/tamas oldalon!
Kondricz Tamás Beleznán él és kedvenc növénye „az egész éven át termő tréfarépa”. Valójában sertéstenyésztéssel foglalkozik. Azt mondja, poénkodás nélkül besavanyodna és sertéseket vágna mások fejéhez. A 31 éves Tomi gazdának – saját bevallása szerint – ennyi malackodás mellett nem jutott ideje a lányokra, de már nagyon vágyik egy szerető társra. Eddig csak rövidebb kapcsolatai voltak, tapasztalatai azt mutatják, hogy a lányok szeretnek nagyot mondani és eddig mindig kiderült, hogy egy szavuk sem volt igaz, amit Tomi fülébe súgtak. Szívesen lenne az a nevetésre váró asszony, akit Tomi gazda megálmodott magának? Jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/tomi oldalon!
Karancskeszin, a 47 éves Sípos András birtokán szarvasok és futkosó őzikék várták Lilut. A meseszép gazdaságban egy olyan férfi fogadta a Házasodna a gazda háziasszonyát, aki 24 évig volt nős, imádta a feleségét, de nem szánt rá elég időt, ezért útjaik sajnos elváltak. András gazda tudja, hogy mit rontott el és határozott elképzelése van arról, mit tenne meg egy új szerelemért. Bár napi 10-12 órát dolgozik, és kevés a szabadideje, szívesen jár diszkóba és bálba, mert imád táncolni. Ha rátalálna élete szerelmére, minden héten egy teljes napot csakis őrá szánna, a hét többi napján pedig besegítene neki a ház körüli munkákba. Lovagolna vele, elvinné sétálni, közös konyhájukban együtt főzne jövendőbelijével. Ha tetszik Önnek András gazda és szívesen lenne feleség-jelölt, jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/andras oldalon!
A 49 éves Berente Ottó két házasságon van túl, legközelebb 14 éves fiához, Árpihoz áll, így Ottó gazda nemcsak saját, hanem kisfia igényeit is szem előtt tartja leendő neje kiválasztásánál. A növénytermesztéssel és állattartással foglalkozó gazda elvesztette a bizalmát a nők iránt, így a legfontosabb számára az lenne, ha valaki vissza tudná hozni ezt a bizalmat. Ottó gazda 40 év feletti társat keres, aki jó nevelőanyja lehetne Árpinak, aki mellett a kisfiú biztonságban érezné magát, és aki Ottó gazdát is szeretné. Egy értelmes és érzelmes nőre vágyik, aki családcentrikus, házias és persze csinos. Ottó lehet az igazi? Ha igen, jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/otto oldalon!
Somogybükkösdön egy igazán érzelmes gazda várta Lilut, a 32 éves Jeszek József. József gazda elsősorban pásztornak, juhásznak tartja magát, akinek szeretett édesapja halála jelentett fordulópontot az életében. Vágyik már saját családra, szeretné gyerekeinek átadni azt az érzésvilágot, ami benne lakozik, ahogyan ő is átvette édesapjától lelki kincseit. Lilu látogatásakor József gazdánál éppen ellési időszak van, ezért reggel 6-tól este 10-ig dolgozik, világra segíti a borjakat és azt mondja, a hosszú napok ellenére ez egy csodálatos élmény számára. Apjától azt tanulta, hogy sose legyen nagyravágyó, amit elvállalt, azt mindig végezze el és maradjon becsületes ember. A vékonyabb, sportosabb alkatú nők tetszenek neki, de a legfontosabb, hogy meg legyen köztük a szikra leendő feleségével. József gazda a befutó? Ha igen, jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/jozsef oldalon!
Lilu következő útja Nyírbátorra vezetett, ahol a 34 éves, testnevelő tanár végzettségű Gerstmájer Rolf várta a Házasodna a gazda háziasszonyát. A növénytermesztéssel foglalkozó Rolf gazda a szántóföldre jár ki elmélkedni, ha valami nyomja a lelkét, Liluval is itt beszélgetett. Elárulta, sok lánnyal hozta már össze a sors, de egyik sem dobogtatta meg igazán a szívét. Már jó ideje kész a komoly kapcsolatra, de még nem találkozott az igazival. Rolf gazda a törékeny, csinos lányokat szereti, akik cserfesek és bármiről beszélgethet velük. A vendégszerető Gerstmájer család minden tagja nagyon örülne, ha a nagyobbik fiú végre megtalálná igazi társát. Talán éppen Önre vár? Rolf gazda feleség-jelöltjének a www.rtlklub.hu/gazda/rolf oldalon jelentkezhet!
Hódmezővásárhelyen megvalósulhat minden lány álma, aki valaha is maga elé képzelte a herceget a fehér lovon. Igaz, a ló nem fehér, de a 26 éves Kucsora Bence gazdaságában 100-150 is van belőle. Bence gazda birtokát nehéz gyalog bejárni, ezért lovas kocsival mutatta meg Lilunak, hol és mivel telnek mindennapjai. A jóképű gazdát sok nővel hozta össze a sors, rengeteg futó kalandja volt, és azt hitte magáról, hogy az ő szívét nem könnyű összetörni, egy lánynak mégis sikerült. A szakítás után barátaival buliról bulira járt, hogy felejtsen, de úgy érzi, elég volt már a csajozásból és ismerkedésből, egy igazi társat szeretne maga mellé, aki 3 éven belül egy gyerekkel is megajándékozza. Bence gazda az igazi herceg? Ha igen, jelentkezzen a www.rtlklub.hu/gazda/bence oldalon!
Forrás: RTL KLUB

Házasodna a gazda - Velük indul az RTL Klub új párkeresője

Június 29-én indul a Házasodna a gazda az RTL Klubon, ekkor mutatják be a nyolc gazdát a tévézőknek. Az első adás után várja a csatorna a női jelentkezőket, a műsorfolyam pedig nyár végén indul, bemutatva a legérdekesebb szálakat.
Jeszek József, 32 éves. Vegyes gazdálkodást folytat Somogybükkösdön 
Kondricz Tamás, 31 éves. Sertéstelepe van Beleznaban
 Gerstmájer Rolf, 34 éves. Növénytermesztéssel foglalkozik Nyírbátorban
 Sipos András, 47 éves. Az állattartás és az erdőgazdálkodás a fő profilja, saját vadasparkja van Karancskeszin
Kucsora Bence, 25 éves. Állatokat tenyészt Hódmezővásárhelyen
Medvegy Szilveszter, 36 éves ipari növénytermesztés, erdőgazdálkodással és állattenyésztéssel foglalkozik Tiszajenőn
Berente Ottó, 47 éves. Növénytermesztéssel és állattartással foglalkozik Kerekegyházán
Buda Tamás Gábor, 40 éves. Növénytermesztéssel, állattartással és méhészkedéssel foglalkozik Szurdokpüspökiben

Indul a Házasodna a Gazda 2012 június 29-én az RTL Klubon

Az RTL Klub elindítja 2012 június 29-én a Házasodna a Gazda társkereső show-ját! Ismerjük meg a gazdákat címmel találkozhatunk a 8 kiszemelt dögös gazdával.
Az RTL ugyan csak ősszel indul be a műsorral, de nyár elején már bemutatja a nyolc gazdát a városi lányoknak. A gazdák között van aki állattenyésztéssel és van aki borászattal foglalkozik, korban is nagy a szórás közöttük.
Magyarországon a mezőgazdaságban dolgozókról a városi embernek nem mindig a jó kiállású legények jutnak az eszükbe. Ez az iparág a rendszerváltás után jelentősen veszített nimbuszából. Kérdés, hogy mennyire lehet sikeres egy városi-vidéki életet szembeállító show Magyarországon?!
Az RTL a Házasodna a Gazda produkcióban – szemben egy Reality Show-val – nem szeretné manipulálni az eseményeket. Lehetőséget biztosít a pároknak a találkozásra és rögzíti az eseményeket. Pénteken bemutatkoznak a gazdák és a városi leánykák is. Ősszel pedig indulnak a randevúk!

Házasodna a gazda - Az RTL Klub már nyáron elindítja sokak által várt valóságshow-ját

Az RTL Klub úgy tűnik, nem akarja, hogy a tévés nyár unalomba és sporteseményekbe fulladjon, ezért már júniusban jelentkezik új, őszre tervezett Házasodna a gazda valóságshow-ja első részével.
Az RTL Klub ígéretéhez híven nem vár őszig és már nyáron leadja új valóságshow-jának, a Házasodna a gazdának az első epizódját, mely egyébként különbözni fog a későbbiekben adásba kerülő, "mesélős", a szereplőket kamerával követő epizódoktól, hiszen még csak a gazdákat fogják bemutatni. A premiernek leginkább a Helyszínelők-sorozatok kedvelői nem fognak örülni, hiszen az RTL Klub egy CSI: Miami helyszínelők-rész helyett tűzi műsorra a reality nyitányát.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a randizós valóságshow műsorvezetője ("hazigazdája") a Való világ 5-ből, valamint a Csillag születik 4-ből is ismert Lilu lesz. Arról azonban egyelőre nem szól a fáma, hogy milyen formátumban láthatjuk majd a reality-t, hogy napi vagy heti rendszerességgel, illetve, hogy 25 vagy 50 perces epizódokkal.

Házasodna a gazda 2012 - Megvan a nyolc vidéki főszereplő

Alakul a Házasodna a gazda című reality mezőnye - értesült az [origo]. Megvan a nyolc vidéki, kemény férfi, akik közül választhatnak a városi lányok. Megtalálta az RTL Klub új, őszi párkereső műsorának férfi főszereplőit, nyolcan vannak, és többféle területről érkeztek: van, aki állattenyésztéssel, más földmunkával, esetleg borászattal foglalkozik. Különböző korúak, vannak köztük elváltak is.

A formátum jól ment Ausztráliában és az USA-ban, de úgy gondolhatja az egyszeri tévéző, hogy a prérin könnyebb kockahasú, jóképű farmert, cowboyt fogni lasszóval, mint itthon, ahol azért a gazdaságban dolgozókat a plázákban tűsarkon tipegő lányok inkább úgy képzelik, mint Mészáros János Eleket, nagy hassal, hetyke bajusszal. Mint az [origo] a produkciótól megtudta, a stáb egyes tagjai ugyanezen félelemmel álltak neki a castingnak - de állítólag vannak kifejezetten jóképű, fiatal és igen jómódú férfiak is, akik vállalták a televíziós párkeresést. Van köztük olyan, aki kis sem élte magát nagyon, fiatalon megkapta a családi vállalkozást, azóta keményen dolgozik, nem jut idő nőzésre, viszont úgy érzi, itt az ideje párt találni, gyereket vállalni. Rubin Kristóf kreatív főszerkesztő szerint dokumentarista, eseményeket lekövető műsorról van szó, ahol az első találkozás, a férfiak és a nők kiválasztása után a stáb nem is szól bele az események folyásába. "A tévéstáb is ott lakik a gazdánál, azt veszi, hogyan boldogulnak egymással. Benkő, Alekosz, és Delhusa Gjon párkeresője kimondva is szórakoztató, kissé abszurd műsornak volt szánva, de ez nem olyan, mint az említettek: itt egyszerűbb a struktúra, valóságos helyzetet mutatunk, annak minden előnyével, hátrányával, kínos helyzetekkel, akár feszengő párosokkal. Ez egy letisztult műsor, valóságos helyszínen, valóságos emberekkel, nem véletlen, hogy a franciáknál már a hetedik évad következik" - mondta.
A főszerkesztő szerint a gazdák, akikkel forgatnak majd, a módos középgazdálkodói réteghez tartoznak, megfordultak külföldön, páran Távol-Keleten is, esetenként snowboardozni járnak, felvilágosult emberek, nem pedig egyszerű parasztok, ahogy a nagyvárosi fiatalok képzelnék. "Ez nem az ausztrál vagy amerikai műsor remake-je: minden országban másképp csinálták meg. Az európai verziókban hús-vér nők vannak, életkorban is inkább harmincasok, negyvenesek, tehát nem tiniket, plázacicákat akarunk belevinni. Egy átlagos párkereső show akkor ér véget, amikor a főszereplő kiválasztja azt, aki legjobb küzdött érte, aki megnyerte magának. Itt ez a pillanat már a műsor kétharmadánál bekövetkezik, az utolsó rész pedig két hónappal az események után kerül felvételre: visszamegyünk, és megnézzük, mire mentek egymással, működik-e a kapcsolat" - tette hozzá Rubin, aki szerint a kiválasztott nyolc férfi mind érdekes, izgalmas személyiség lesz. A további menetrend szerint 3-4 perces kisfilmeket láthat a tévéző a június 29-i adásban, amely után az RTL Klub szingli nők jelentkezésére számít. Minden gazdának meg lesz adva az e-mailje, telefonszám, és ősszel azok kerülnek képernyőre, akik a legtöbb nő érdeklődését kiváltották. Párhuzamosan futó sztorikat, szerelmi történeteket ígérnek a nézőknek, de az RTL még nem árulja el, hány szál lesz, csak a biztos, hogy nem egy vagy kettő - külföldi műsorokban van olyan, hogy nyolc történet megy folyamatosan, de egy adásban csak négy-négy sztori folytatódik.

Házasodna a gazda 2012 - Lilu lesz a háziasszonya az RTL Klub új valóságshow-jának

Lilu fiatalon megtapasztalta, milyen egy zátonyra futott házasság. Ma már túl van egy váláson és egy felbontott eljegyzésen. Tapasztalatait a hamarosan startoló, Házasodna a gazda című produkcióban adhatja át másoknak.
Az RTL Klub műsorvezetője huszonegy évesen hozzáment a gyerekkori szerelméhez, az olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázóhoz, Varga Zsolthoz. Lilu akkoriban másodéves joghallgató, és az egyik zenei csatorna szárnyait bontogató sztárja volt.
Az első szerelem annyira meghatározó, hogy az ember véresen komolyan veszi. Amikor anyukám a legnagyobb szeretettel egyszer megemlítette, hogy nem biztos, hogy ez a szerelem egy egész életen át kitart, én dacosan azt feleltem: "Majd én tudom..." - mesélte korábban egy tévéműsorban. A válást követően Tóth Norbert labdarúgóval jött össze, ám hiába jegyezték el egymást, váratlanul szakítottak. Majd A rettegés foka című valóságshow felvételein rátalált a nagy Ő-re. Megismerkedett a produkcióban operatőrként dolgozó Árva Lászlóval, akivel egy évvel később Barbadoson összeházasodott. Kisfiúk hároméves.
Lilu lesz a háziasszonya az RTL Klub új valóságshow-jának, a Házasodna a gazdának, amelynek már javában zajlik a szereplőválogatása. Információk szerint az ősszel jelentkező műsor nagy részét nyáron forgatják, ezért Lilunak csak rövid vakációra lesz ideje.

Házasodna a gazda - Mészáros János Elek sikeresen tért át az egészséges táplálkozásra

Kevesen képesek negyven év fölött életmódot váltani, de Mészáros János Elek sikeresen tért át az egészséges táplálkozásra. Sőt még édesanyját és a nővérét is bevonta a diétába.
Mészáros János Elek a Fejér megyei Alcsútdobozon él édesanyjával és nővérével. Az amatőr operaénekes igazi vidéki ember, aki sok mindent megtermel magának háztáji gazdaságában, és házi koszton él.
Tavaly novemberben azonban megváltozott a negyvenkét éves férfi élete. Egy orvosi vizsgálat kiderítette: túlsúlya miatt magas a vércukorszintje, s kínzó lábfájását is ez okozta, ezért életmódot váltott.
– Hat után már egyáltalán nem eszem, és kivontam az étrendemből a cukrot, valamint a fehér kenyeret, illetve a húsok közül is inkább halakat és szárnyasokat fogyasztok. Óriási lelki segítség, hogy az édesanyám és a nővérem is csatlakozott hozzám, így tulajdonképpen együtt diétázunk. A testvérem eddig tíz kilót adott le, édesanyám és én pedig húszat-húszat – magyarázta János, hozzátéve, hogy azért heti egy-két alkalommal némi édességet is fogyasztanak, mert nem sanyargatni akarják magukat, csupán egészségesebben élni.

Házasodna a gazda - Csak nem Mészáros János Elek az egyik, aki megtalálhatja az asszonyt a házhoz

Házasodna a gazda. Csak nem Mészáros János Elek az egyik, aki megtalálhatja az asszonyt a házhoz? Nem kizárt, hiszen az Új Ász megtudta: az RTL Klub folyosóján azt pletykálják, hogy a Csillag Születik győztese lesz az új valóságshow húzóarca.
Mészáros János Elek feleséget keres. Ezt egy ország tudhatja, hisz a Csillag Születik győztese a verseny alatt többször elmondta: nagyon bízik benne, hogy létezik egy olyan ember, akit mellé szánt a sors és akivel boldogságban élheti le az életét. Nos, lehet, hogy Jánosnak nem kell sokáig várnia az igazira, hiszen a nyeremény-milliókkal a zsebében és az RTL legújabb feleségkereső műsorának szereplőjeként esélyt kaphat arra, hogy megvalósítsa az álmát. A Csillag Születik végső döntője után a folyosón állította meg a napilap újságíróját az egyik versenyző hozzátartozója, aki elárulta: házon belül már régóta nyílt titokként beszélnek arról, hogy a csatorna legújabb műsorát részben Mészáros János Elek arcára építik.
Nem sajnáljuk Jánostól a győzelmet, de azt beszélik, hogy az RTL Klub a Házasodna a gazda című produkcióját rá építi, hiszen tökéletesen beleillik a képbe, ráadásul egy már ismert arccal talán nézettebb is lehet a produkció - árulta el egy jól értesült rokon.
Nincs is ebben semmi különös, hiszen korábban is láthattunk már hasonlót, csak akkor a ValóVilág győztesének, Alekosznak kerestek feleséget. Vélhetően menet közben szúrhatott szemet a szerkesztőknek, hogy a műsor profiljába János karaktere hibátlan, hiszen gazdaemberként és előadóként is valóban mutatott valami - nem a mai korra jellemző - nyugalmat, természetességet, hitet és magyarságot, melyet a Csillag Születik nézői többségében nagyon kedveltek. Az énekes pedig nem titkolta, de nem is tudta volna, hogy mai napig édesanyjával és nővérével él együtt, mégis szerelemre vágyik és bízik abban, hogy egyszer őt is eltalálja Ámor nyila. Amennyiben hihetünk a folyosói pletykáknak, akkor bizony nem kizárt, hogy a remek hangi adottságokkal rendelkező János jó gazdaként hamarosan menyecskéjének is énekelhet szőlőmetszegetés közben.
A csatorna legfőbb célja, hogy a Házasodna a gazda című produkciójában ismeretlen gazdákat mutasson be és ismertessen meg a nézőkkel - reagált a hírre a produkció sajtóosztálya.