Házasodna a gazda - Lilu esküvőre számít

Noha csak ősszel kerül a képernyőre, az RTL Klubon már két hete látható a Házasodna a gazda című műsor felhívása. A rendhagyó párkereső produkcióban igazi gazdákat láthatunk majd, amint igyekeznek megtalálni álmaik asszonyát egy reality keretében. Ez a műsorformátum számos európai országban ért már el szép eredményeket, és az eddigi megismert jelentkezőkből kiindulva biztos vagyok a hazai sikerben is. Terveink szerint négy-öt gazda szerelmi életének alakulását követjük majd nyomon párhuzamosan , akikhez azok a hölgyek költöznek majd be, akik a leveleik alapján a leginkább rokonszenvessé válnak számunkra. Reményeink szerint a show-nak esküvő lesz a vége - árulta el az Új Ásznak Herman Péter, a műsor kreatív producere, aki csapatával együtt folyamatosan várja a párra vágyó magányos gazdák jelentkezését. A Házasodna a gazda műsorvezetője Lilu lesz, aki nagyon várja már, hogy megismerkedhessen a jelentkezőkkel. Igazán érdekes műsor lesz, hiszen a résztvevők eddig valóságshow szempontból egészen új világot mutatnak meg a nézőknek. Egyelőre még nem találkoztam a jelentkezőkkel, de már izgatottan várom, hogy megismerjem őket a saját környezetükben - mondta Lilu, aki maga is évek óta a főváros mellett él, így pontosan érti, mit is jelent a nyüzsgéstől távoli nyugalom érzése.
Apróhirdetés feladása NEThirdetes.com

Házasodna a gazda - Tűsarkon tipeg be a tanyára a szerelem - ilyen lesz az RTL Klub új valóságshow-ja

Az RTL Klub már nagyban keresi új valóságshow-ja, a Házasodna a gazda szereplőit. A Lilu vezetésével induló produkció egy rendhagyó párkereső, amely a falusi férfi és a városi nő ellentétére - és jó esetben vonzalmára - épít, és már a világ több országában kipróbálták. De hogyan is néznek ki az egyes országok verziói?
A Házasodna a gazda már nyár elején képernyőre kerül, ekkor azonban még csak egy felvezető részt láthatnak a nézők: az RTL Klub ekkor a gazdákat, a falun élő, kemény fizikai munkát végző férfiakat mutatja be. Ezek után várja a csatorna azon városi - tehenet-disznót talán még sosem látott - nők jelentkezését, akiknek megtetszett valamelyik gazda: ősztől így négy-öt szerelmi szálat is követhetnek párhuzamosan a nézők.
A műsor eredetije, a Farmer Wants a Wife 2001-ben indult Nagy-Britanniában, bár Svájcban már 1983-ban ment egy hasonló produkció, amely még címében is emlékeztet a mostanira: Bauer sucht Bäuerin, vagyis - nyers fordításban - Paraszt keres parasztasszonyt. A valóságshow-ból Angliában eddig két szezon ment le, az viszont nyolc év különbséggel, és két külön csatornán: a 2001-es bemutatkozás után a műsort 2009-ben vette át az ITV-től a Channel 5.
A produkciót ezután körülbelül huszonöt ország leadta, az európai államok mellett Ausztrália és a Dél-Afrikai Köztársaság is. A műsor természetesen az Egyesült Államokba is átkerült - ahol még eredeti címét is megtarthatta -, de ott nem aratott túl nagy sikert, csupán nyolc epizódot ért meg. Mindenesetre a tengerentúl volt talán az egyetlen hely, ahol a műsor formátuma is megváltozott: a nézők a több párhuzamos sztori helyett csak egyet követhettek, ahol is - A Nagy Ő mintájára - egyetlen farmerért versengett vagy tíz feleségjelölt.
Az amerikai változatot a TVCrunch talán nem véletlenül választotta be (tizenharmadikként) a tizenöt legrosszabb valóságshow közé: már csak a Billy Ray Cyrus világát Dr. Dre zenéjébe oltó - egy idejétmúlt lánybanda előadásában elhangzó - főcímdal is megérne egy elemzést. Közben persze a játékban szereplő csajokon is kiakadhat az egyszeri néző, hisz elmondásuk szerint nagyon elegük van már abból, hogy a nagyvárosi srácok csak a külsejükre utaznak - valószínű azonban, hogy ők is csak a kockahasú missouri farmerrel randiznának, egy pohos gazdával már nemigen.
Ausztráliában a műsor már a hetedik évadjánál tart (ott ugyan van is ehhez elég farmer), miközben egyre-másra puffogtatja a közhelyeket: a második szezonban szereplő, negyvenkét éves Rob például olyasmiket mond, hogy "Nem könnyű az életem, de a legnehezebb benne az, hogy nincs, akivel megoszthatnám". A hatodik évad megfelelően kínos felvezetőjében kockásinges srácok táncolnak a menyasszonyi ruhába öltözött lányokkal - természetesen egy pajtában, a Grease zenéjére:
A dél-afrikai verzió már életszerűbb, bár itt is - mintha még működne az apartheid - csak a búr telepesek leszármazottai vehetnek részt a versenyben. De legalább van köztük bőven, aki nem úgy néz ki, mintha egy katalógusból lépett volna ki, és még a helyi sajátosságok is megjelennek: az egyik szereplő például egy oroszlánkölyköt simogat a trailerben.
Szomszédjaink, az osztrákok szintén helyi környezetbe, az Alpok egy vadászházába helyezték a történéseket, ahova tűsarkújában bizonyára nehezen tipegett föl a rózsaszín bőröndöt vonszoló Nicole - aki a szarvasagancsok és más trófeák árnyékában állítólag a szerelmet is megtalálta.
Hirdetés feladás NEThirdetes.com

Házasodna a gazda - címmel új valóságshow-t indít az RTL Klub

Házasodna a gazda! címmel új valóságshow-t indít az RTL Klub. A külföldön már befutott műsor házigazdája Lilu lesz. Már jelentkezhetnek azok a földből, borászatból, állattartásból élő, önálló egzisztenciával bíró férfiak, akik vidéken élnek, keményen dolgoznak. A nézőknek májusban mutatja a be a csatorna azt a 8-10 szerencsést, akiknek esélyük lehet arra, hogy a képernyőn keresztül, Lilu segítségével feleséget szerezzenek maguknak. Nyáron jelentkezhetnek az igazi városi hölgyek, hogy meghódítsák a kiszemelt gazdát, és a tűsarkú cipőellőjüket gumicsizmára cseréljék.
Ősztől már a gazdák szerelmi életét láthatjuk a képernyőn. Azonban a Való Világgal ellentétben itt nem mesterséges környezetben zajlik a forgatás, hanem kint a gazdák birtokán. Úgy tudjuk, hogy a műsor végén a nagyvárosi asszonynak valóban hozzá kell mennie a gazdához, ezzel is bizonyítva azt, hogy feladja eddigi életét.
Az RTL Klub a Farmer Wants A Wife című műsor formájára készíti el a valóságshow-t, amely már többek között Ausztráliában és az angoloknál is befutott.
Ingyenesen feladható apróhirdetések NEThirdetes.com

Házasodna a gazda - Lilu kapta az RTL Klub új valóságshow-ját

Nemzetközi formátumot vett az RTL Klub, ősszel lesz képernyőn a falusi levegőt még nem szagolt, városi nő és a markáns arcú, kemény, tanyasi ember szerelme. A műsort Lilu kapja, a forgatás nyáron lesz, tudta meg az [origo]. 2012 nyár elején kerül a képernyőre az RTL Klubon a Házasodna a gazda című valóságshow első része, Lilu műsorvezetésével, majd némi szünet következik, a történet pedig nyár végén, ősszel folytatódik. A Farmer wants a wife című nemzetközi tévés formátumról van szó, amely sok országban ment már, de itthon ez épp kimaradt. Hermann Péter, az RTL Klub kreatív producere az [origo]-nak elmondta, hogy a reality ment már Ukrajnától Angliáig, sikeres volt több országban, szerették a lengyel, osztrák, német tévézők. Az első részt hamarosan felveszik: ez a potenciális férjjelölteket, kemény, falun élő férfiakat mutat be. A gazdákat kereső szpot április 16-án este futott először az RTL-en, a nők jelentkezését csak akkor várják, ha már lement a gazdák válogatása. Földből, borászatból, állattartásból élő, önálló egzisztenciával bíró férfiakat keresünk, olyanokat, akik vidéken élnek, keményen dolgoznak. Nyár elején nyolc-tíz olyan embert mutatunk be, akik megfeleltek ezen kívánalmaknak, velük lesz egy egyórás összefoglaló. Utána azokat a városi nőket várjuk a műsorba, akiknek megtetszett valamelyik férfi. Ősztől aztán négy vagy öt szerelmi történetet követünk párhuzamosan, heti egy adással" - válaszolta kérdésünkre.
Szemben több, itthon is látott valóságshow-val, ez inkább dokurelaity, itt nem versengenek továbbjutásért a szereplők, és nem nevetni akarnak a szerkesztők. "Egyszerű, de őszinte és lelkesítő a formátum. Újat hoz majd annyiban, hogy nem celebek, hanem olyan emberek lesznek a főszereplők, akik falvakban élnek, és nem szokták meg, hogy szerepelniük kell" - tette hozzá a producer.
Ingyenes apróhirdetés NEThirdetes.com

Házasodna a gazda - 2012 nyár elején kerül a képernyőre

Az RTL Klub az ősz folyamán új reality-t készül bemutatni, amiből már a hét folyamán egy promót is láthattunk. 2012 nyár elején kerül a képernyőre az RTL Klubon a Házasodna a gazda című valóságshow első része Lilu műsorvezetésével. Majd némi szünet következik, a történet pedig nyár végén, ősszel folytatódik. Az új produkcióban a Farmer Wants a Wife című nemzetközi tévés formátumot dolgozzák át, amit először tizenegy évvel ezelőtt a brit ITV-n vetítettek.

Apróhirdetés feladása NEThirdetes.com

Házasodna a gazda - Az RTL Klub ősszel új reality-t mutat be

Az RTL Klub ősszel új reality-t mutat be, hétfőn már le is ment a promója. A Házasodna a gazda címből azonnal kiderül, hogy a Farmer Wants A Wife-formátumot vették meg – na, nem mintha túl kötött lenne a dolog (de nem trash), mert mindenféle verzióba belefutottam már. Itthon nem amerikai módra 10-en fognak versengeni egy farmerért, hanem a tervek szerint egy előadás, a gazdák bemutatásával már nyáron le fog menni, ezután választanának a jelentkező nők közül, s a kialakuló 4-5 párt követnék dokureality-stílusban – ősztől. A műsorvezető Lilu lesz, promó a tovább mögött.

Ingyenes apróhirdetés feladása NEThirdetes.com